Startseite
Hinzufügen
Datenschutz-Bestimmungen
Kontakt
Firma Bearbeiten | Naumburgi dóm
Name für Kontakt (*):
E-Mail für Kontakt (*):
Name der Firma (*):
Info:
Geschichte A Szent Péternek és Pálnak szentelt naumburgi dóm a Saale-menti Naumburg városában található egykori püspöki székesegyház. A ma látható épület, amely Szász-Anhalt egyik legjelentősebb késő románkori műemléke, jórészt a 13. század első feléből származik. A dóm híres nyugati kórusa a 13. század második felében épült, és a nyugati empóriummal valamint az alapítóknak a naumburgi mester műhelyéből kikerült szobraival a korai gótika legfontosabb építményei közé tartozik.A reformáció után 1541-ben iktatták be az első evangélikus naumburgi püspököt. 1564-ben Julius von Pflug püspök halála után a püspökséget megszüntették és a szász választófejedelemséghez csatolták, így a templom megszűnt püspöki széktemplom lenni, de továbbra is az evangélikus közösség templomaként működött. Napjainkban a dómot egy alapítvány igazgatja.Naumburg váraI. Ekkehard meisseni őrgróf, a Német-római Birodalom keleti határvidékének leghatalmasabb ura 1000 körül új székhelyet emeltetett a Saale jobb partján, közel az Unstrut torkolatához. Az új székhely neve neweburg illetve Nuwenburg volt, később ebből keletkezett a Naumburg név. A hely kiválasztásánál döntő szerepet játszott az, hogy több kereskedelmi útvonal kereszteződésében feküdt."Herzlich Willkommen in der UNESCO-Welterbestätte Naumburger Dom!Der Naumburger Dom St. Peter und St. Paul zählt zu den bedeutendsten Kulturdenkmälern aus der Zeit des europäischen Hochmittelalters und ist der Besuchermagnet an der „Straße der Romanik“. Imponierend sind die beiden Lettner, welche die Chöre räumlich vom Kirchenschiff trennen. Zwei hochmittelalterliche erhaltene Lettner in einer Kirche sind einzigartig auf der Welt!Die größte Anziehungskraft übt der Westchor mit dem Lettner und seinen zwölf Stifterfiguren aus der Mitte des 13. Jahrhunderts aus. Geschaffen durch die Hand des Naumburger Meisters, ist speziell die Stifterfigur Uta das Sinnbild für die „schönste Frau des Mittelalters“."
Telefon. (*):
Webseite:
Email:
Öffnungszeiten
Montag:
-
Dienstag:
-
Mittwoch:
-
Donnerstag:
-
Freitag:
-
Samstag:
-
Sonntag:
-
*** Markieren Sie den Standort auf der Karte
Breite (*):
Läng. (*):
Zustand (*):
Stadt (*):
Adresse 1 (*):
Adresse 2:
Postleitzahl:
Bild:
Einreichen